Vasárnap jöttem vissza Bp-re Zsófival, és most kalandos utazásunk részleteibe avatom be a nagyérdeműt. Az első izgalma eset az volt, mikor a nagy pusztában megálltunk a busszal, és segített a hátsó ajtót kinyitni az orkán erejű szél, ami jól neki is csapta az ajtót az ablaknak. Hatalmasat csattant, én szerintem még fel is kiáltottam, mert persze épp amúgy is járt a szám, mily meglepő, de ahogy elnéztem, a többiekbe is meghűlt a vér egy pillanatra. Aztán a nyitott ajtón át gyorsan felfrissültünk a tavaszi szellőben, ami úgy betámadta a buszt, hogy érezni véltem, ahogy enyhén balra dőlöngélünk.
A második kalandos eseményünk a metróban történt, mikor is a Keletinél felszállt két illető, akiket ugyan csak egy ajtóval odébbról tudtam igen felszínesen megfigyelni, de már első pillantásra is unszimpatikusak voltak, ahogy egyikük visszaköpött a peronra. Egy fiatal apuka két csöpp gyermekével majdnem az ajtó áldozatául estek, egyikük annyira megijedt, hogy szinte rögtön sírásra is görbült a szája, de nem történt semmi baj. Csak hogy a másik két, fentebb említett kellemetlen alak azután úgy gondolták, ők is visszalépnek az ajtó közé, és onnan "geci-kurva-anyáz"-tak vissza a peronon maradt nagyon jó ismerősüknek és biztatták őket arra, hogy na menjenek csak közelebb, ha mernek és bunyózzanak. Mindezt persze a metrókocsiból kiabálták kifelé, elég hangosan, és még a 2. felszólítás után sem tágítottak az ajtóból. Pedig már érezhetően idegesedett is a hangosbemondó női hangja, aki nyomatékosan felszólította őket, hogy lépjenek el az ajtóból. Mondjuk azok ketten kurvára leszarták, szerintem fel sem fogták, hogy miattuk dekkolunk ott vagy három perce, és ha nem kapkodják az agytekervényeiket, még összefutunk a következő metróval... A metróban síri csönd volt, mintha erre a három percre mindenki megkukult volna, aki halló távolságon belül állt hozzájuk, de amikor már tényleg, még a hangosbemondó hangja is megremegett kissé, már ők is kijjebb- beljebb tessékelték volna a két nemkívánatos utazót. Most lehet túldramatizálom, de az a peronra köpés felbaszta az agyam.
A harmadik utazással kapcsolatos kalandom az első villamospótló buszozásom ever. Lendülettel jövünk fel az aluljáróból, én gondtalanul mennék tovább egyenesen, a megállóba, amikor feltűnt, hogy egy mellényes alak áll előttünk, és mindenkit egy kecses intéssel jobbra kanyarít. A többiek nyilván már tapasztaltabbak mint én, én leálltam volna vele csevegni hogy most miért kell nekem buszra szállnom, de Zsófi rögtön kapcsolt, mikor feltűnt neki, hogy még vasárnap estéhez képest is tök üres a peron. Szóval pont lekéstük az első villamospótlót, és épp belenyugodtam, hogy 10 perc múlva jön a következő, amikor megállt a.. következő. Ahol volt szerencsén pont egy olyan idegesítő tinibagázs mellett megállni, akik azt hiszik, buli a helyi járaton piálás bambis üvegből, és a csajok még azon versengenek, melyikőjük tud hangosabban röhögni, hogy jobban elnyerjék BÁRMELYIK hasonszőrű kissrác figyelmét. Annyira mindegy nekik, hogy szerintem azt sem tudták hol vannak, de egy megálló után én képzeltem magam az alsó tagozatba. Szóval ennyire gáz vasárnap kora este a budapesti tömegközlekedés...
És ennek örömére még a pizzánkat is csak 50 percre hozták ki...
