Álmomban egy olyan könyvet olvastam, minek a főszereplője egy fehér farkas volt, akivel okféle kalandunk volt, de a végén megette egy robot farkas és meghalt. Sosem szerettem az állatos könyveket, filmeket, mindegyik giccses és túlérzelgős, álmomban ez a könyv is ilyen volt, és nem is akartam elolvasni. Aztán mégis elolvastam, mert vagyok ilyen mazoista (hogy kell ezt a szót írni?), és hát nem is volt olyan rossz. Azt már nem tudom miről szólt, de amilyen hirtelen vége lett, már kezdődött is a következő. Még gondoltam is, hogy "ez akkor lehet, h novella volt", mert épp hogy elkapta a fehér farkast a robot farkas, aki úgy nézett ki mint egy motor egyébként, már kezdődött is a következő olvasmány.
Ott a hóban futottunk, mint a farkasok, pedig emberek voltunk. Flashback-kel kezdődött, amit az a fickó mesélt, aki én voltam és futottunk a hóban. Menekültünk vmilyen támadás elől, és a pusztában lévő faluból beértünk egy ilyen reneszánsz épületegyütteshez, amin átfutottam, és mikor kijöttem, már nem a flashback volt, hanem a jelen. Négyen-öten futottunk az épület felé, közben magyaráztam, hogy így futottak a támadós is annak idején, mert a hó elnyeli a hangot (?), mindenki megelőzött, mert ők siettek, de én egyenletesen futottam, és a lépcsőknél megelőztem őket. Aztán bementünk a házba, ami ugyan olyan volt, mint a flashback-ben, csak most már teli voltak a vitrinek, mint egy múzeumban. Aztán hirtelen én lettem, nem a pasi, aki meséli a dolgot. Egy voltam a hallgatóság közül. Nem beszéltünk róla, de tudtam, hogy ez a ház a férfi háza, és hogy ő annak a férfinak a leszármazottja, aki megmenekült a támadás elől. Az apjával nincsenek jóban, de ő is a házban van. Ezért kellett tartanunk magunk az "útvonalhoz". Egy amolyan furcsa idegenvezetés volt ez mitológiával és legendákkal. A lényeg, hogy hogy volt farkasos sztori ez is? Hát úgy, hogy lemaradoztam, és találtam egy vitrint, benne egy farkasfejes plakettel, amin a pasi vezetékneve volt, és rögtön összeraktam, hogy "Aha, mert hogy ő is farkas". Aztán úgy kerülgettük egymást, mintha tudta volna hogy tudom, amit nem kellene hogy tudjak. De végül felébredtem, amikor leültünk borozni.
