...avagy a nap dalos oldala.
Vasárnap. Eger.
Alig várom, hogy unokaimnak mesélhessem, hogyan csápoltam az első sorban az első Magyar Dal Napja fővárosban, Egerben.
Szerintem nem csak hogy történelmi pillanat volt, de az egyik legnagyobb élmény, amit eddig szerencsém volt megtapasztalni. Az ember életében ritka az ilyen pillanat, mert a többségük tovább tart egy vasárnap délutánnál (barátok, család, szerelmek, kedvencek, stb), de a kiemelkedő pillanatok közül igencsak az élre tör.
Nem volt most bennem olyan izgalom, mint amikor 15-16 évesen Boldogházán bepogóztuk magunk az első sorba a Tankcsapda koncerten, és halált megvető bátorsággal ugráltam és csápoltam és üvöltöttem és váááváváváááá, nem volt bennem olyan érzés, hogy "hú, most xy itt lesz tőlem 5 méterre" (Oké, azért Lovasinak nagyon örültem, de mégsem vesztem meg annyira), hanem most igazi, színtiszta koncertélmény volt. Ugyanúgy örültem az ismeretlen fellépőknek, mint a kedvenceimnek is. Hagytam, hogy élvezzem a zenét attól függetlenül, mennyire ismerem őket. És tökéletesen bevált.
Az est fényontja, közösségi szemmel nézve, az akkor volt, amikor a Csík zenekar után a Kiscsillag road-olása kezdődött és a hangfalakból felcsendülő első dal a Bikini "Mielőtt végleg elmegyek" című dala volt, és a közönség teljesen természetesen, egyénenként és mégis egy tömegként egyszerre kezdte énekelni a jól ismert sorokat. És hallottuk magunk. És kirázott a hideg.
Megdobogtattuk a Dobó tér szívét. Mi magunk voltunk a Dobó tér, a tömeg.
És igen, Presser Gábor, látom rajtad, hogy unod a seggnyalást, de kiharcoltad magadnak, hogy a neved összeforrjon a Magyar Dal Napjával, és ezért olyan fényesre fogják nyalni hálából a segged ahová csak mész, hogy még többször megfontolod, megérte-e belevágni egyáltalán... De én akkor is azt mondom, hogy megérte.
.jpg)
