Ma Neil Gaimannal álmodtam. Kicsit hasonlított a Simpsons családos karakterére, de nem volt olyan sárga, volt rajta egy fekete-zöld karóra, amit a bicepszéig felhúzott és flegma volt. Még azt sem akartam elmondani neki, hogy az egyik kedvenc íróm és példaképem, annyira nem volt szimpatikus. Ekkor jöttem rá, hogy álmodok, és hogy ez mekkora hülyeség, mert ha egyszer találkoznék vele, köpni nyelni nem tudnék, és csak néznék rá jelentőségteljesen és küldeném felé az agyhullámaimat, amiket biztos vagyok benne, hogy fogna és értene. Mert én annyira szeretem az ő munkáját :D
Ki fedezte már fel, hogy az agyunk az álom és az ébredés között, már az első után, de még a második csengetés előtti időszakban a legaktívabb? Olyan hihetetlen dolgokat vagyok képes felfedezni, észrevenni, hogy szinte rögtön fel kell pattannom mert olyan gyorsan elillannak ezek a zseniális gondolatok, hogy magam sem érem utol őket. Így írtam én már a szakdolgozatomat is, ha úgy vesszük, kétszer, mert egyszer megírtam fejben, egyszer pedig a valóságban is, és csak félig- meddig fedik egymást a dolgok. De írtam én így már regényt is, amiből igazából csak 10 oldal lett, de álmomban egy egész estés filmet ki lehetett volna tölteni vele, és most így esek neki a házimnak is, ahol "furcsa hurkokat" kell keresni különböző műalkotásokban. Amolyan Möbiusz szalag elvet kell keresni, ahol a kint a bent, a bent a kint, de én másképpen is tudom ezt értelmezni, mivel megálmodtam, mégpedig a végtelennel és filmekben és képeken például a tér és az idő sajátos alkalmazásával.
Majd elválik igazam volt-e.
