Addig, amíg frissen él bennem az élmény, gyorsan megosztom másokkal is, mert később talán enyhülni fog a haragom…

David Yates, a rendező keze munkája volt már az előző HP film is, és ő az, aki Chris Columbus (A bölcsek köve, A titkok kamrája), Alfonso Cuarón (Az azkabani fogoly) és Mike Newell (A Tűz serlege) után végre pontot tehet a nyolc részessé duzzadt filmsorozat végére. Ha nem olvastam volna a könyvet, nem is lenne rossz a kritikám.
Eleve úgy mentem a moziba, mint egy már a HP könyvekből kinőtt, de még emlékező ex-rajongó, aki megfogadta, hogy igyekszik majd élvezni a film nyújtotta élményt, és nem keresi a hibákat benne, és főleg nem hasonlítja össze a könyvvel. Nem vagyok telhetetlen, és tudom, hogy lehetetlen tökéleteset alkotni, de ahol már ennyire átbillen a mérleg az „uncsi amcsi tini film” kategória felé, ott már baj van.
A könyvben is Harry mindig pont akkor van pont ott, ahol a rosszfiúk rosszban sántikálnak, vagy valaki épp fontos titkokat fecseg ki, mint a filmben, de nem ennyire egyértelműen! Amikor harmadszor látunk egy settenkedő fekete alakot, és Harryt, amint egy sarokkal odébb fülel, már kezd gyanús lenni a dolog.
A dupla szerelmi háromszög (Harry- Ginny- Dean, és Hermione- Ron- Lavender) szintén szerepel a könyvben, de itt ez a központi szál szinte. Tökéletes lenne, ha annyi szerepe lenne ennek a dolognak, mint a poének forrása, ami meg is volt, és Rupert Grint tökéletesen hozta az esetlen fiú szerepét, még Emma Watsonról is elhittem, hogy reménytelenül szerelmes, de hogy ez vigye a hátán a filmet? Még megbocsátanám...
Ez az első karácsony a könyvsorozatban is, amit nem az iskolában tölt Harry. Az Odúban, a Weasley családnál karácsonyozik, feltűnik Tonks és Lupin is, akik úgy tűnik, egy könyvvel korábban lesznek egy pár, de kimarad Bill és Fleur szerelme. Ez pedig nagy hiba a következő könyvet figyelembe véve. Olyan érzést kelt, mintha Yates nem olvasta volna a könyveket…És ezt az elméletet megerősíti az is, hogy feldobta egy extra jelenettel, ami úgy tűnik, a könyvben biztos az extra dvd-re maradt. Illetve az nem a filmeknél van inkább? Még megbocsátanám...  
Mindez megbocsátanám könnyedén, annak a fényében, hogy mint olvasó, tudom, elvileg még hátra van a nagy katarzis. A végső harc. Nem mondok el sok újdonságot, ha elárulom, hogy Dumbledore-tól elbúcsúzunk, Gambon pedig hozta a nem túl hiteles alakítását, de már megszoktuk tőle, mióta átvette a félhold alakú szemüveget Richard Harristől. Szóval, a csata. Az iskola falai mögé bejutnak Voldemort (és megjegyezném, egyszer sem tűnik fel a színen Ralph Fiennes) csatlósai, a Halálfalók; Bellatrix Lestrange, aki megölte Siriust nem is oly rég és Grayblack, az Azkabanból szökött vérfarkas, akinek később meg kellett volna marnia Billt, de persze ez is kimaradt. A később katarzissá avanzsált nagy jelenetben, ahol elköszönünk az igazgatótól is, megjelenik Malfoy, és egyedül őtőle láthattunk olyanan jeleneteket, amik kellettek, mert sajnos az ő lelki tusája kimaradt a könyvből, és persze Piton, aki végül kénytelen beteljesíteni a sorsát. Leszögezném, Dumbledore amúgy is meghalt volna, ha nem ölik meg, de ez persze nem tisztázódik a filmben, hogy fokozzák a bizonytalanságot későbbre. És a várva várt katarzisról ennyit. Csatát vártunk, helyette volt egy vandálkodás.
Daniel Radcliffe alakításáról még pár szót; már most nehéz volt elhinni róla, hogy 16 éves, és tudom, hogy nem tavaly forgatták a filmet, de mégis mi lesz akkor jövőre? De ez persze igaz a több szereplőre is, és az sem lett volna megoldás, amit pár éve akartak, hogy lecserélik őket. De ez már csak mellékes. Egyébként, nem voltak vele olyan problémáim, mint az előző részekben: kifejezéstelen tekintet, rossz testbeszéd, műkönnyek, stb. Most egészen „átjött” az alakítása, néhol még tetszett is.
Összességében véve dühösen jöttem ki a moziból, legalább két órán át puffogtam utána, de a legelkeserítőbb az egészben, hogy tudom, mikor legközelebb moziba megyek, az is Harry Potter film lesz, és tudom, hogy ugyanígy fogok vele járni, mégis beülök, és reménykedem.