Egyszer olvastam Neil Gaiman-tól, hogy ha valaki igazán író akar lenni, akkor rengeteget kell utaznia, embereket megismernie és álmodoznia. Mivel én nagyon keveset utazom, ezért minden élményt kalandként élek meg, legyen akár a leghétköznapibb bevásárlás vagy csak egy leomlott fecskefészek. A leglényegesebb úgyis az, hogy "Írni, írni, írni".

" Keksz vagyok. Keksz vagyok.
Vajon hová bújnék, ha keksz lennék? Gondolkodjunk kekszfejjel! Valahol itt kell lennie... Beraktam a kocsiba, akkor még megvolt. Kivettem a kocsiból, még arra is emlékszem. Letettem a konyhaasztalra, tehát valahol nyilván a konyhában kell lennie. Mit keresne egy csomag keksz bárhol máshol a házban, nem igaz? Persze azt leszámítva, ha épp engem keres, de nem hiszem, hogy a keksz ennyire tudatában lenne annak, mi a jó neki. Tiszta logika... Nah de akkor mégis hol van? Oké, menjünk szépen sorba! Anya szereti eldugni a dolgokat, vagy mert szeretné, ha szó szerint kiszimatolnám a dugiédességet, vagy ő akarja felfalni. Bármelyik esetben is nekem kötelességem megkeresni és így 1, fejleszteni a szaglásom és 2, megfosztani anyát a kísértéstől. Tehát keksz vagyok.
Szekrény!
A keksz kaméleonfajta édesség, könnyű szerrel beleolvad a fehét érkészletbe, főleg ha fehér teszkós háztártási kekszről van szó. És én most teszkós háztartási kesz vagyok fehér zacskóban.
De ahhoz túl nagy vagyok, hogy ilyen jól elbújjak egy kis szekrényben. Hm. Fogós feladat, bár már inkább a kekszet fogdosnám.
- Mit keresel?
- Semmit. *-* - Nem hoztunk kekszet? *-^
- Bent van a szobában. -.-
"Szia keksz. Már régóta kereslek. Tudom, te is engem kerestél, de most már minden rendben. Jó helyre kerülsz...Nincs mitől félni...
Mivel öblíteném le a haláltusám, ha keksz lennék? Hm, mintha hoztunk volna narancslevet is. Hová bújnék, ha narancslé lennék? ..."